Híres zenei fesztiválok

Az elmúlt hetekben sorra vettük a fesztiválok történetét, a kultúr és az őrült fesztiválokat a nagyvilágból. Ezúttal néhány ismert zenei fesztivált szedtünk egy csokorba, hiszen ahogy nálunk itt a Sziget Fesztivál, ami Közép-Európa egyik legszínvonalasabb zenei fesztiválja, a világban számos hasonló zenei esemény fellelhető még, amikről érdemes egy-két szót ejteni.

Rock in Rio – Brazília
A Rock in Rio egy igazi, többnapos rock zenei fesztivál Rio de Janeiroban, amit 1985-ben rendeztek meg először. Akkor olyan híres zenekarok léptek fel, mint az AC/DC, az Iron Maiden, Ozzy Osbourne, a Scorpions, a Yes, Rod Stewart vagy a Queen. A helyszínt Cidade do Rock-nak (Rockváros) hívják, és erre az alkalomra építik ki. 250 000 néző befogadására alkalmas. 1985 után néhány évig nem rendezték meg a fesztivált, 1991-ben került sor a másodikra, a harmadikra pedig 2001-ben. 2004-től a páros években, majd 2010 óta minden évben megrendezik a fesztivált.

2004 óta a portugál főváros Lisszabon, 2008 óta pedig Madrid is megrendezi a fesztivált, aminek a programja mindig roppant színes, változatos, és mindig szerepelnek a legnagyobb nemzetközi előadók.

Exit – Szerbia
Az egyik legnépszerűbb európai fesztivált 2000-ben alapították Újvidéken, Szerbiában. Kezdetben diákmozgalomvolt, ami a demokráciáért és a szabadságért küzdött. 2007-ben a fesztivál elnyerte a legjobb tengerentúli fesztivál díját, majd a legjobb európai fesztivál díját is. Ezután még több alkalommal zsebelte be a díjat. Az Exit számtalan zenei stílust felvonultató, színvonalas fesztivál, aminek nagy erénye, hogy a Duna partján álló Péterváradi Várban rendezik meg. A több, mint 100 országból látogatókat fogadó leglátványosabb fesztiválhelyszínén megtartott zenei esemény mindenképpen említést érdemel a listánkon.

Tomorrowland – Belgium
A fesztiválok királyának nevezett Tomorrowland-et 2005-ben rendezték meg először a Belgiumban található kisvárosban, Boomban, de már akkor is nemzetközi sztárok léptek fel ott. Az elektronikus zenét kedvelők Csodaországa évről-évre hatalmas tömegeket vonz, a jegyeket pedig pillanatok alatt elkapkodják. Dreamville, a fesztivál hivatalos kempingje magyar kisvárosnyi méretű, alkalmanként 35000 ember is megszáll ott. 2012-ben a fesztivál már olyan sikeres volt, hogy a jegyek szinte azonnal elkeltek, az online jegyeladási listán pedig 2 millió feliratkozó volt, akik mind jegyre vártak. 2014-ben már akkora volt az érdeklődés, hogy két hétvégén is megrendezték a fesztivált.

Glastonbury – Anglia
A Piltonban, Angliában megrendezett Kortárs Előadó-művészeti Fesztivált 1970 óta rendezik meg minden évben, így igazi nagyöreg fesztiválnak számít. A brit kultúra fontos része, a hippi mozgalom jellemző vonásai inspirálták. A legelső fesztivált egy farmon tartották, és mindössze 1500-an vettek részt rajta, a belépő pedig 1 font volt. 1971-ben megépült az ikonikus piramis színpad, és fellépett például David Bowie is. Ma a fesztivál akkora népszerűségnek örvend, hogy a jegyeket mindössze néhány óra alatt elkapkodják.

Montreaux Jazz Fesztivál – Svájc
Az 1967 -ben alapított Montreux a világ egyik legrégebbi zenei fesztiválja. A környezet, ahol tartják, a Genfi-tó partján páratlan szépségű. Bár kezdetben csak a jazz kapott helyet, mára kibővült a zenei paletta, a jazz mellett a blues, a gospel, a soul, majd a popzene is helyet kapott a fesztiválon. Igen neves előadók játszanak minden évben, hazánkból is. Évente negyed millió ember gyűlik össze, hogy élvezze a zenét és a csodás helyszínt.

Fuji Rock Fesztivál – Japán
Európán kívül kezdtük a válogatást, fejezzük is be Európán kívül. A Fuji Rock Fesztivál első helyszíne 1997-ben Fuji-hegy lábánál volt, onnan költöztették 1999-ben  Yuzawa városába. A háromnapos rendezvényen több mint 200 japán és nemzetközi zenész vesz részt, így ez a legnagyobb szabadtéri zenei esemény Japánban. A fesztiválra ingyenes buszjárattal lehet eljutni, az út 40 percig tart, így a fesztiválozók tényleg nem zavarnak senkit. Aki nem akar buszozni, sátorozhat is a fesztivál területe mellett. Az esemény kimondott célja, hogy „A világ legtisztább fesztiválja” legyen; nagy erőfeszítéseket tesznek az újrahasznosításra is.

Hosszan sorolhatnánk még a zenei fesztiválokat, hisz a sor végtelen, de ehelyett javasoljuk, látogass el üzletközpontunkba, és vásárlás közben élvezd ki a nyári fesztiválhangulat utolsó pillanatait.