hello hölgyek

7 tipp: ne hagyd, hogy a bőröd idő előtt öregedjen!

A bőrünk, ahogy mi magunk is, öregszik. Ez ellen a tény ellen ugyan nem tudunk mit tenni, a folyamatot azonban lelassíthatjuk. Az öregedést ugyanis sok esetben a környezetünk és életmódunk is gyorsítja, ez ellen pedig védekezhetünk. Bevezethetünk olyan szokásokat az életünkbe, amik késleltethetik az öregedés jeleit, hogy frissnek és szépnek tűnjünk.

Lefekvés előtt mindig mossuk le a sminket!
Nem lehet elégszer hangsúlyozni! Minden alkalommal, amikor valaki sminkben alszik, a pórusai eltömődnek, az arca tompább lesz, és finom vonalak kezdenek kialakulni.
Alvás közben a test regenerálódik, és napról napra új bőrsejteket hoz létre a régi és sérült sejtek helyettesítésére. A smink megfogja az elhalt hámsejteket, és megakadályozza a megújulást. Az alapozóban alvás korai öregedést okoz, míg a szem sminkje szemirritációt, szem alatti karikákat és finom vonalakat okozhat. Éppen ezért tehát a sminket minden lefekvés előtt el kell távolítani.
Tipp: Ne felejtsük el megtisztítani a nyakat sem! A nyak az első hely, ami az öregedés jeleit mutatja. Mindig bánjunk úgy a nyakkal, mint az arccal.

Hidratáljunk reggel-este
Hidratáló krémet vinni a bőrre épp olyan, mint egy csésze hideg vizet inni, miután kint voltunk a forró napsütésben. Szükséges!
Hidratálás előtt mindig tisztítsuk meg az arcot, hiszen nem túl jó krémet vinni egy szennyezett felületre. Kenjük be az arcot, fület, nyakat és mellkast. Ha megfelelően hidratáljuk a bőrt, a ráncok lényegesen lassabban jelennek meg, mint akkor, ha hagyjuk, hogy a bőrünk kiszáradjon vagy zsíros maradjon.
Az életkor előrehaladtával és amikor erre pénzügyi lehetőség van, érdemes jobb minőségű hidratálót vásárolni. Ezt könnyedén megtehetjük bármelyik drogériában, ha az üzletközpontban járunk. Olykor az is jó, ha összekeverünk különböző termékeket. Ezért bátran válogassunk kedvünkre az üzletben, keressük meg a számunkra legmegfelelőbb termékeket.
Tipp: Ismerjük meg bőrünk típusát! Száraz, zsíros, kombinált vagy egyszerűen normál? Vásároljunk olyan hidratáló krémet, ami megfelel a bőrtípusunknak.

Soha ne napozzunk fényvédő krém nélkül
Semmi sem öregíti gyorsabban, mint a nap! Minden alkalommal, amikor a bőrünk megég, jelentős bőrkárosodást szenved. Használjunk fényvédő krémet akkor is, ha csak az utcán sétálunk a napsütésben.

Igyunk több vizet!
Igen, a víz az öregedés ellen is szükséges! Ne menjünk sehova víz nélkül. A víz segíti a bőr hidratáltságát, megakadályozva annak ráncosodását és megereszkedését. Persze ezen kívül is van még számtalan pozitív hatása, ami miatt a napi 2 liter víz megivása erősen ajánlott. Alkalmanként citrommal is ízesíthetünk, nem csak az íze, de immunitásnövelő hatása miatt is.

Hámlasszunk!
A hámlasztással a bőr fiatalos megjelenésének helyreállítását tudjuk egyszerűen megoldani. Az elhalt hámsejtek felhalmozódnak, és a bőr fénytelenné és kevésbé hidratálttá válik. A hámlasztás fokozhatja a hidratálók felszívódását és javíthatja az arcbőr kinézetét. Szerencsére bőrradírokból is többféle található a drogériákban, keress egy kedvedre valót, és dobd a kosárba a hidratáló mellé, ha az üzletközpontban jársz.

Viseljünk napszemüveget!
Aki nem visel napszemüveget, gyakran hunyorog a napsütésben. A hunyorítás a szemráncok első számú okozója! Vásároljunk UV-védelemmel ellátott napszemüveget, ami megvédi a szem körüli finom bőrt. Még ha kissé borult is, ne érezzük magunkat kínosan ha napszemüveget viselünk. A káros napsugarak áthatolnak a felhőkön is, és károsíthatják a bőrt. Ráadásul ki nem szeretne egy szexi napszemüveget viselni?

Rendszeresen cseréljünk párnahuzatot
Lehet fantasztikus bőrápoló rutinunk, ha ugyanazon a párnahuzaton alszunk hetekig, mit sem ér! Bár nem látjuk, a párnahuzatot több ezer halott sejt borítja. Száradt nyál és hajról lejövő maradványok is vannak rajta. Legyen egy nagy adag párnahuzat az éjjeliszekrényben, és próbáljunk minimum 1-2 hetente cserélni. Ha valaki hajlamos a pattanásokra, ez a tipp segíthet a bőr tisztításában is!
Az életkortól nem szabad félnünk! Természetes azonban, ha megpróbálunk vigyázni a testünkre és igyekszünk megakadályozni a korai öregedést.
Kezdjük el alkalmazni a fent felsorolt tippeket, és élvezzük ki erőfeszítéseink előnyeit!